|
agonia russkaia v3 |
Agonia.Net | Правила | Mission | Контакт | Зарегистрируйся | ||||
|
|
| |||||
| Статья Общество Конкурс Эссе Multimedia Персональные Стихотворения Пресса | ||||||
![]() |
|
|||||
agonia ![]()
■ идут купцы Контакт |
Комментарии членов сайта
Просмотревшие: 6046
- - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 2011-12-12 | [Этот текст следует читать на // Русском magyar] | Submited by P. Tóth Irén
Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal, rendre kirakja mindenét. Magad vagy a kataton alkonyatban. Mint gyûrött gödör feneke a táj; izzó hegek a káprázó homályban. Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás, vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van. Nyár van és villámló meleg. Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben, a szárnyasok, mint égõ kerubok a bedeszkázott, szálkás ketrecekben. Emlékszel még? Elõször volt a szél; aztán a föld; aztán a ketrec. Tûz és ganaj. És néhanap pár szárnycsapás, pár üres reflex. És szomjuság. Én akkor inni kértem. Hallom ma is a lázas kortyokat, és tehetetlen tûröm, mint a kõ, és kioltom a káprázatokat. Esztendõk múlnak, évek, s a remény - mint szalma közt kidöntött pléhedény.
|
||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|||
| Дом литературы | |||||||||
Переиздание любых материалов этого сайта без нашего разрешения строго запрещено.
Copyright 1999-2003. Agonia.Net
E-mail | Политика публикации и конфиденциальность